2015. augusztus 20., csütörtök

Király lisztes kenyér (élesztő nélkül chef kovásszal)





A kenyér még 2015. augusztus 18-án készült, csak most került fel a blogra.


Hozzávalók: 
Nem igazán mértem pontosan a hozzávalókat.
Kb. 40 dkg BL 80-as liszt,  
kb. 10 dkg BL 112-es liszt 
kb. 10 dkg Király liszt,
22 dkg kovászolt kovász (chef) előző este megetettem.
kb. 1 evőkanál burg. pehely,
kb. 1-2 evőkanál aludttej, 
1 nagyon púpos tk. só,
víz amennyit felvett, hogy lágy tésztát tudjak dagasztani. 

Elkészítése
Sima lágy tésztát dagasztottam a fenti hozzávalókból.  Dagasztás után 15 perccel átmozgattam, majd kétszer hajtogattam óránként. Az utolsó hajtogatás után 1 órát kelt még a kelesztő tálban, majd formáztam, kelesztő kosárba tettem a varrattal felfelé, és kb. 1,5 órát kelesztettem. 
Lapátra borítottam és a 30 percig előmelegített forró kőre csúsztattam és 45 percig sütöttem gázsütőben. 5 percig maximumon, 40 percig a 2-es fokozaton.



2015. augusztus 19., szerda

Kakaós csiga (hibrid)



További képek a recept után.

Nagyon szeretek csak kovásszal sütni. Most próbáltam először kovásszal édes tésztát sütni.
Egy kevéske élesztőt tettem hozzá, mert időre el kellett mennem, és féltem, nem készül el addigra. De a cukor és a langyosra dagasztott tészta nagyon meggyorsította a kelést.
Egyáltalán nem volt kovász ízű. Sőt sokkal finomabb lett a végeredmény, mint amikor csak élesztővel készült. Semmi savanyú íz.
Legközelebb annyit változtatok rajta, hogy az élesztőt elhagyom. 


Hozzávalók: 
a tésztához: 
55 dkg finomliszt,
20 dkg chef kovász,
3 gramm élesztő,
4 dl langyos tej, (lehet, másnak kevesebb kell, ezért nem kell egyszerre beleönteni)
2 db tojás sárgája,
6 dkg cukor,
2 dkg étolaj,
2 dkg vaj,
1 evőkanál vaníliás cukor (nálam házi volt)

a kakaós szóráshoz:
kb. 5 evőkanál kristálycukor,
2 evőkanál cukrozatlan holland kakaópor,
2 evőkanál cukrozott kakaópor

Elkészítése:
Az élesztőt egy kevés cukorral, 4-5 dkg liszttel, és kb. 1 dl tejjel felfuttattam, majd a dagasztógép üstjébe öntöttem. A kovászt feloldottam a tej egy részével, és ezt is az üstbe öntöttem, majd a többi hozzávalóval nagyon lágy, de selymes sima tésztát dagasztottam.

Ezután kelesztő tálba tettem, kézzel gombócot formáltam belőle és kelni hagytam 40 percet, majd meghajtogattam. Ezután 30 percet pihent a tészta, megint hajtogattam, és visszatettem a kelesztő tálba kelni újabb 30 percre.

Gyúrólapra tettem, egy nagy téglalapot nyújtottam belőle, meglocsoltam olvasztott vajjal, és a kakaós-cukros keverékkel jól megszórtam. majd felcsavartam, mint a bejglit.Felszeleteltem, és a sütőpapírral letakart sütőlapra tettem őket szép sorban. 
Kb. 40 percet kelt, és előmelegített kőre tettem a sütőlapot, a gázsütő fokozatát levettem a 4-esre, és ott sütöttem meg. 12 perc alatt megsült. A sütő kb. 200 fokos volt.

Ilyen kovászból sütöttem. 


A 2. hajtogatás után a tészta: 



Olvasztott vajjal meglocsolva, és kakaóval megszórva:



Tepsire téve:




Megkeltek, mehetnek a sütőbe.