2020. április 10., péntek

Krumplis pogácsa kovásszal (élesztő nélkül)




Nem egy fotogén pogácsa, de nagyon finom, főleg langyosan.

Pár nappal ezelőtt kimaradt pár darab főtt krumpli. Összetörtem, és betettem a hűtőszekrénybe.Gondoltam, pénteken ez lesz a reggelire.

Este előtésztát készítettem: 2 dkg anya, 6 dkg víz, 7 dkg liszt (BL 55). Egy csatos üvegbe tettem, és hagytam kb. 11 órát.

Reggel a pogácsa gyúrásakor:

  • fenti összes előtészta,
  • 500 g BL 55-ös liszt,
  • 1 db egész tojás, + még 1 db tojás a pogácsák lekenéséhez
  • 15 dkg szoba hőmérsékletű vaj (hajtogatásokkor megkenni),
  • 300-320 gramm főtt krumpli áttörve,
  • 280 g tejföl (ez függ a tejföl sűrűségétől)
  • 20 gramm só (az én sómmal ennyi elég).


Fenti hozzávalókat összegyúrtam és nem túl meleg helyen kb. 45 percig pihentettem. Ezután 3 x meghajtogattam kb. 30-35 percenként, és három részletben rákentem a vajat is. Az utolsó hajtogatás után már meleg lett a helyiségben, ezért betettem a hűtőszekrénybe pihenni kb. 40 percet. Kivettem, kinyújtottam a tésztát, berácsoztam egy késsel, és kiszaggattam a pogácsákat. Ha még aznap szeretnénk sütni, akkor tegyük sütőpapírral kibélelt tepsire, és hagyjuk kb. 20 percet pihenni, és süssük meg.

Mivel én csak másnap sütöttem, ezért a kiszaggatott pogácsákat egy dobozba tettem, és betettem a hűtőszekrénybe reggelig. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem őket, hagytam egy kicsit átmelegedni őket, hogy egy picit be lehessen nyomni a tésztát, majd lekentem tojással, és betettem a sütőbe sülni.
A sütés sütőfüggő!!

Én 205 fokon először alsóval sütöttem kb. 10-12 percig, majd áttetettem alsó-felsőre és úgy sült még kb. 20 percet. Én sültebben szeretem a krumplis pogácsát.



2020. február 16., vasárnap

Kovászos fánk (élesztő nélkül)







Nagyon kicsi adag, nem akartam rögtön sokkal kezdeni, hátha nem sikerül. Így utólag átgondolva, akár háromszoros adagot is készíthettem volna. :D

A dagasztást megelőző este készítettem egy tejes kovászt.

Tejes kovász:
20 gramm anyakovász (nálam vegyes lisztes)
50 gramm langyos tej,
7 gramm kr. cukor,
55 gramm manitoba liszt

Fentieket jól összekevertem, és egy csatos üvegbe tettem másnap reggelig. Nagyon szépen beérett, jó üreges lett a kovász.

Másnap a dagasztáskor hozzáadtam:
a fenti összes előtésztát,
2 dl  (+ még 1 evőkanállal tettem hozzá a dagasztás közben) langyos tejet,
1 púpos evőkanál cukrot,
2 db tojás sárgája,
22 dkg BL 55-ös lisztet
8 dkg BL 80-at. (Megjegyzés: Az egészet BL 55-ösből akartam csinálni, de a kocsiban maradt a liszt),
1 mk. só (kicsit púposan)
4 dkg szoba hőmérsékletű vaj (nem olvasztott)
A rum most kimaradt. Elfelejtettem beletenni. De szerintem teljesen felesleges.

Elkészítés:

A kovászt a dagasztógép üstjébe tettem, elkevertem a tejjel, hozzáadtam a megszitált lisztet, a tojások sárgájával elkevert cukrot, majd néhány perc múlva hozzáadtam a sót is. Mikor sima lett a tészta, 4 részletben hozzáadtam a vajat.Mindig akkor adtam hozzá a következő adagot, amikor szépen eldolgozódott a tésztában az előző adag.
Dagasztás után 2,5 órát pihent. 2 órát szerettem volna, de így alakult. Ezután 55-60 percenként hajtogattam a tésztát 3x. Az utolsó hajtogatás után vártam kb. 40 percet, sima felületre tettem a tésztát, és kilapogattam, majd kb. 6 cm-es szaggatóval kiszaggattam. Tálcára tettem, és kb. 40-45 percet pihent ott. Csak ruhával takartam le, de legközelebb zacsit húzok rá.

Majd forró olajban megsütöttem. Most nem volt annyi zsírom, hogy abban süssem. Tudom, abban finomabb.

Teljesen elégedett vagyok vele. :-)
























2019. május 24., péntek

Kalács felfújt maradék kalácsból

 Kalács felfújt


Maradék kalács felhasználására kiváló recept.
Nálam most volt benne leginkább kalács, 2 db túrós batyu, és 1 db kakaós csiga (mindegyik kovásszal készült). Nem rontotta el.
Kaláccsal már több mint tíz éve sütöm rendszeresen. Most próbáltam ki először más péksütikkel is. Nem rontotta el.


Hozzávalók:

  • 45-50 dkg szikkadt kalács,
  • 4-4,5 dl tejszín (nem főző) 
  • 6 dl tej,
  • 3 egész tojás,
  • 2 db tojás sárgája,
  • 15 dkg cukor,
  • 2 cs. vaníliás cukor,
  • 1,5 citrom reszelt héja,
  • 15 dkg tejcsokoládé,
  • 6-7 evőkanál lekvár (nálam sárgabarack volt),
  • 1 kevéske vaj a tepsi kikenéséhez)


Elkészítése:
A szikkadt kalácsot dobókocka méretűre daraboljuk, és a kivajazott tepsibe szórjuk. A tejet és a tejszínt összemelegítjük, majd egy keverőtálban kézi habverővel összekeverjük a tojások sárgájával és az egész tojásokkal, valamint a cukorral.A meleg tej-tejszín egyveleget folytonos keverés mellett apránként hozzáadjuk a cukros tojáshoz, aztán belereszeljük a citrom héját. Ráöntjük a kalácskockákra és hagyjuk,hogy azok 10-15 perc alatt majdnem teljesen magukba igyák. Ez idő alatt apróra vágjuk a csokoládét.

A kalácskockák közé nem túl mélyen, imitt-amott elrejtjük a csokidarabkákat, majd kiskanálnyi mennyiségekben a lekvárt is. Az a jó, ha mindenhová jut lekvár és csoki is. Ha 30 perc után úgy látjuk, hogy nagyon pirulni kezdene a teteje, akkor alufóliával letakarjuk és úgy sütjük tovább. Nekem nem kellett letakarni.








2019. január 19., szombat

Sajtos tallér kovásszal















A receptre egy fészbuk csoportban leltem. Kicsit átvariáltam.
Legközelebb dupla adaggal fogom készíteni.Gyorsan haladok a sütéssel, mert két ostyasütőm van. Látszik is, hogy kétféle a kisült tallér. 

Hozzávalók: 
  • 150 g tk. tönkölybúza liszt, 
  • 100 g BL 55-ös liszt
  • 50 g tk. búzaliszt, 
  • 100 g kovász (nekem most fehér kovász volt, és nem volt akítv) 
  • 120 dkg vaj, 
  • 120 g vaj
  • 120 g trappista sajt, 
  • 1 dl tejföl, 
  • 1 egész tojás, 
  • 2 tk só
  • (Mehet még bele bármi:füstölt sajt, kömény, len, szezám, stb. és/vagy cayennbors, chili pehely, füstölt Pimenton paprika, opcionális....
  •  

Elkészítés: 
Délelőtt a hozzávalókból tésztát gyúrtam, majd délután kis gombócokat (nagyobb mogyorónyi méretűt)  formáltam a tésztából, tálcára tettem, ráhúztam egy zacskót és másnap délelőttig a hideg helyre tettem. Lehet hűtőbe vagy ha az időjárás engedi akár erkélyre is.
Kicsit hagytam felengedni a tésztát, és ostyasütőben megsütöttem. Legközelebb dupla adagból fogom készíteni, és teszek bele valamilyen karakteresebb ízű sajtot is.




2018. szeptember 1., szombat

Egyszerű csak kovászos fehér kenyér laminálással











Kb. 2,5 hónapja Gogucz Gyöngyi kenyeres barátnőm írt nekem a laminálási technikáról, melyet rögtön ki is próbáltam több-kevesebb sikerrel.
Nem én lennék, ha nem változtatnám meg a technikát

Zapleetál Dikó Mariann pedig egy új tésztát mutatott meg nekem, ami még órák múltán is mozdulatlanul áll szobahőmérsékleten. Ezt is gyorsan elkezdtem gyakorolni.

Ez a kenyér a kettő mixeléséből készült, valamint saját elképzelés.

Hozzávalók:

A hűtőből kivettem az anyakovászt és a kovászolt kovász készítése előtt kétszer megetettem.  Este  kivettem  egy kis edénybe az anyakovászból 1,5 dkg-ot, hozzáadtam 2 dkg vizet és 2 dkg lisztet, majd egy csatos üvegbe tettem, és kora reggelig a konyhapulton hagytam.
Reggel a fenti összes előtésztához hozzáadtam még 5 dkg vizet és 5 dkg lisztet. Én manitobát használtam mindkét etetésnél.
Ez kb. 4 óra múlva szép bubis lett.

Ekkor kezdtem a dagasztást.

Dagasztáskor:

  • fenti összes előtészta,
  • kb. 55 dkg BL 80-as liszt,
  • 6-7 dkg tk. búzaliszt,
  • kb. 4,5 dl víz,
  • 1 nagyon púpos tk. só és még egy picike.


Elkészítés:
Fentieket a só kivétel és kb. 0,7 dl víz kivételével a dagasztógép (Ankarsrum elődje Lux Royal 800 W-os) üstjébe tettem. Összekevertem és kb. 15 percig pihentettem. Ezután 4-5 perc alatt egy laza, de rugalmas tésztát dagasztottam, úgy, hogy a vége felé adtam hozzá a szót.
Gombócot formáltam és  egy vízzel spriccelt (lehet olajozni is) dobozba tettem, és kb. fél órát pihentettem.
Ezután a tésztát kitettem egy vízzel spriccelt munkafelületre és kihúzogattam, mint a rétestésztát, majd összehajtogattam, mint a pogácsát szoktuk.

Visszatettem a dobozba és hagytam megint kb. 30 percet pihenni. Újból vizes felületen kihúztam, mint a rétest, és összehajtogattam, mint a pogácsát, és ment vissza a dobozba pihenni kb. 35 percre.

Ezután enyhén lisztezett felületen megint kihúztam a tésztát amennyire tudtam, majd összehajtogattam a fentiek szerint, megint dobozba tettem és pihent kb. megint 35 percet.

Kiborítottam a tésztát a munkafelületre, beliszteztem egy picikét és összehajtogattam megint mint a pogácsát, és beletettem a dobozba.  Itt kelt kb. másfél órát.

Lisztezett felületre borítottam, és nem csináltam előformázást, csak veknire formáztam.
Kilisztezett kelesztő kosárba fektettem és kb. fél órát hagytam szobahőmérsékleten, majd éjszakára a hűtőbe tettem. Kb. 10 órát hűsölt.
Reggel kivettem, a konyhapulton hagytam kb. 3,5-4 órát, majd az előmelegített forró kövön megsütöttem kb. 35 perc alatt.

Ritkán szoktam leírni, de ezzel a kenyérrel nagyon elégedett vagyok. Pihe-puha belső, annyi és akkora lyukakkal, mint szeretem. Na jó, néha csak szeretném. :D

Néhány fázis kép:



Dagasztás után 30 perccel a dobozban.

Dobozból kiborítva:

Vizes felületen laminálás:



1. hajtogatás után dobozba téve:

2. lamináláshoz kiborítva a dobozból: 

2. laminálás:


2. laminálás után hajtogatva: 


2. laminálás után dobozba téve: 


2. lamináls után 35 perccel 


3. lisztes hajtogatáshoz kiborítva: 

3. hajtogatás után:  


 3. hajtogatás után dobozba téve: 

 4. hajtogatatás (lisztes): 

 4. hajtogatás után dobozban: 


Hűtőzés után 1,5 órával szobahőrmérsékleten:











2018. május 20., vasárnap

Sajtos pogácsa csak kovásszal, élesztő nélkül



Egy fészbuk csoportban keringett egy pogácsa recept. Akié,az nem szereti ha megnevezzük, ezért nem írom le a nevét. Mivel az a recept élesztővel készült, így kovászossá alakítottam át. Nem bántam meg, mert nagyon finom lett a végeredmény. 
A valóságban nem ilyen sötétek a pogácsák, de nem volt már kedvem ide-oda hucolni a lakásban, hogy jobb kép készüljön. 

Recept:

A sütést megelőző napon délelőtt 3 dkg anyakovászhoz adtam 5 dkg vizet és 7 dkg lisztet. Jól összekevertem, és egy csatos üvegben hagytam 7-8 órát állni.

Kora este kezdtem el begyúrni a pogácsa tésztát:

Hozzávalók a tésztához:
  • fenti összes előtészta,
  • 50 dkg BL 55-ös liszt,
  • 1 nagy tojás (nálam kettes sárgűjú volt),
  • 3-3,5 dl tejföl (nálam házi volt és nagyon sűrű),
  • 20 dkg reszelt sajt,
  • 1 csapott evőkanál só

  • 15 dkg vaj csak a hajtogatásokkor kell és nem kell felolvasztani. Olyan  éppen kenhető legyen.
  • + 1 db tojás a nyújtás után megkenni a tésztát. 
  • + sajt a tetejére, ki mennyit szeret.


Fenti hozzávalókból a vaj kivételével tésztát gyúrtam. Bő 2 órát pihentettem szoba hőmérsékleten, majd kinyújtottam és a vaj 1/3-ad részével  megkentem, majd hajtogattam. Kb. 45 percet pihent, és újból hajtogattam. Ezt ismételtem összesen háromszor. Az utolsó hajtogatás után betettem egy edénybe, és ment a hűtőbe egy éjszakára.

Reggel kivettem, bő két órát pihent szoba hőmérsékleten. Most nem hajtogattam meg nyújtás előtt egyszer, mert kiváncsi voltam, hogy így is eldőlnek-e a pogácsák sütés közben. Nem dőltek. 

Szóval kinyújtottam 1 egész tojással megkentem a tetejét, sajtot szórtam rá, kb. 25 percet pihentettem szoba hőmérsékleten. Előmelegített sütőben 210 fokon sütöttem. Mikor már kaptak egy kis színt, levettem 200 fokra. Nagyon finom, könnyű, és leveles pogácsát kaptam.










Belseje másnap:





2018. május 19., szombat

Bánkúti tk. búzalisztes kenyér csak kovásszal




Előtészta készítése a dagasztást megelőzően 6-8 órával (függ a hőmérséklettől) és kb. 7-8 órát állt a konyhapulton.
3 dkg anyakovászt
6 dkg vízzel
8 dkg liszttel összekevertem és egy csatos üvegbe tettem, és a konyhapulton hagytam állni.

Dagasztáskor:
  • fenti összes előtészta,
  • 60 dkg liszt (10 dkg manitoba, 15 dkg tk. bánkúti tk. búza, 35 dkg BL 80)
  • kb. 5,1 dl víz,
  • 1 nagyon púpos tk. só


Én egy Ankarsrum géppel dagasztok, amivel nagyon sok folyadékot lehet a tésztába juttatni autolizálás nélkül is. Másnak biztosan nem kell ennyi folyadék.
.
Fenti összes hozzávalót a só kivételével a dagasztógép üstjébe tettem, és jól összekevertettem a géppel. A folyadékból kb. fél dl-t visszatartottam és abban oldottam fel a sót. Kb. 15 percet állni hagytam, majd véglegesre dagasztottam, és a sót is hozzáadtam. Szép sima, selymes tésztát dagasztottam. Kelesztő tálba tettem és hagytam 20 percet pihenni, majd átmozgattam. Ezután kb. 55-60 percenként hajtogattam 3 x. Az utolsó hajtogatás után is pihent kb. 1 órát, majd megformáztam. Kelesztő kosárba tettem, és ráhúztam egy nejlon zacskót, és két órát pihent. (Hűvös volt nagyon. Ha melegebb van 1,5 óra is elég).
A LIDL-s követ jól felforrósítottam, a tésztát lapátra tettem, bevágtam és a forró kőre csúsztattam. Gőz nélkül először alsó sütésen 275 fokon sütöttem kb. 15-20 percig, majd levettem 250 fokra és így sütöttem kb. 15 percig, majd alsó-felsővel még talán 6-8 percig, míg el nem érte azt a színt a kenyér héja, amilyet szerettem volna.

Rácsra tettem és hagytam kihűlni.

Elégedett vagyok. Ez a kenyerem sikerült a legjobban, mióta villanysütőben sütök.