2015. január 26., hétfő

Egyszerű kenyér (hibrid)

1 kg-os kelesztő kosárban kelesztve



 További képek a recept után


Hozzávalók:
  • 50 dkg BL 80-as liszt,
  • 20 dkg fehér lisztből készült kovász (nekem most ment bele kb. 1 evőkanál tk-s kovász is) 
  • 0,6 dkg élesztő,
  • 1 mk. nádcukor,
  • 2-3 evőkanál aludttej,
  • 1 ek. burg. pehely,
  • 1 púpos tk. só,
  • kb. 3,5 dl víz (nem mértem meg pontosan)
Elkészítése:

Az élesztőt felfuttattam 1,5 dl vízben 1 mk. nádcukorral és 2-3 dkg liszttel, valamint 5 dkg kovásszal. Már nem volt olyan aktív a kovászom, azért tettem így.



A dagasztógép üstjébe öntöm a feljuttatott élesztőt és kovászt, melyet összekeverek, majd a többi hozzávalóval (a vizet nem beleönteni az egészet) szép sima, selymes tésztát dagasztok. 

Kelesztő tálba tettem, gombócot formáltam belőle és kb. 20 percig kelesztettem. Utána átmozgattam és további 50 percig kelt még a tészta. Lehet, hogy még 10-15 percet hagyhattam volna.
Ezután gyúrólapra tettem, cipót formáltam, és a kilisztezett kelesztő kosárba tettem, ahol 75 percet kelt. Belisztezett lapátra borítottam a tésztát, bevágtam a tetejét és a 30 perce előmelegített sütőkőre csúsztattam. A hőt mérsékeltem a sütőben és kb. 45 percig sütöttem. Rácsra tettem. Csak kihűlés után vágjuk fel. Nekem most időhiány miatt megint egy kicsit langyosan kellett felvágnom.

Sajnos a kelesztő kosarat elfelejtettem belisztezni, ezért lett olyan csupasz a kenyér. 

Lemértem a kelesztő kosárban a tésztát: 1,15 kg volt, kisülés  után a kenyér pontosan 1,02 kg lett. 
A közepén már nem voltak ekkora lyukak, csak a csücsöknél és a további 4 szeletnél.

Finom kenyér lett. 






2015. január 23., péntek

Burgonyás kenyér (hibrid)

1 kg-os kelesztő kosárban kelesztve.


További képek a recept után

Ez a kenyér most több élesztőt tartalmaz, mint amivel szoktam mostanában sütni, mivel nem volt annyi időm keleszteni. Nem lett olyan szép kívülről, de kárpótolt a belseje, amiről több képet is készítettem. 

Előző este a hűtőben lévő kovászból kivettem kb. 7-8 dkg-ot. Hozzáadtam 7 dkg BL 80-as lisztet, valamint 7,5 dkg vizet.
Fentieket jól összekevertem és 8-10 órára a konyhapulton hagytam.

Másnap reggel a dagasztásnál hozzáadtam:

  • fenti kovászt (nekem 21 dkg lett),
  • 53 dkg lisztet,
  • 0,9 dkg élesztőt,
  • 1 púpos tk. só,
  • kb. 12 dkg főtt burgonya (áttörve)
  • 1 mk. nádcukor,
  • 3,4 dl víz (másnak biztosan kevesebb kell, ezért ne tegyétek bele az egészet egyszerre)
Elkészítése:
Az élesztőt 1 dl langyos víben, 1 mk. nádcukorral és 3 dkg liszttel felfuttatom.

A dagasztógép üstjébe öntöm a felfuttatott élesztőt és kovászt, melyet összekeverek, majd a többi hozzávalóval (a vizet nem beleönteni az egészet) szép sima, selymes tésztát dagasztok. 

Kelesztő tálba tettem, gombócot formáltam belőle és kb. 20 percig kelesztettem. Utána átmozgattam és további 45 percig kelt még a tészta. 
Ezután gyúrólapra tettem, cipót formáltam, és a kilisztezett kelesztő kosárba tettem, ahol 45 percet kelt.

A 30 perce előmelegített sütőkőre borítottam, bevágtam a tetejét, a hőt mérsékeltem a sütőben és kb. 45 percig sütöttem. Rácsra tettem. Csak kihűlés után vágjuk fel. Nekem most időhiány miatt egy kicsit langyosan kellett felvágnom.

Nagyon finom puha kenyér lett. Most sikerült megfelelő ideig kelesztenem a kosárban. A kenyér aljánál nem sűrű a bélzet, hanem lyukacsos, laza. 

A kenyér súlya pontosan 20 dkg-ot csökkent a sütés alatt.

Amit észrevettem különbséget az edényes és a köves sütésnél: Ha az edényes sütésnél főtt burgonyát tettünk a tésztába, mindig úgy éreztem, hogy egy kicsit nedves tapintású a kenyér bélzete. A kövön sütöttnél egyáltalán nem lehet érezni. Teljesen olyan, mint amikor csak burgonya pelyhet vagy semmit nem rakok bele. A kő tényleg kivonja a kenyérből a felesleges folyadékot. 














2015. január 20., kedd

Tönkölykovászos kovászmagos vekni (hibrid)

75 dkg-os kelesztő kosárban kelesztve,  úgy hogy a második kelesztésnél elvettem a tésztától 22 dkg-ot.




További kép a recept után
Hozzávalók:

A kenyeret reggel sütöttem, így az ezt megelőző este egy nagyobb edénybe mértem:
·        8 dkg kovászmagot(öregtésztát)
·        1 nagy evőkanál sűrű tk.tönköly búzakovász,
·        5 dkg tk. tönköly liszt,
·        10 dkg BL 80-as liszt,
·        1,7 dl hideg víz (nem jéghideg, de nem is langyos)
Fentieket jól összekevertem, és egy lezárható tupper edénybe tettem, és egész éjszaka a konyhapulton hagytam. 


Másnap reggel a dagasztáskor hozzáadtam:
·        a fenti kovász,
·        Kb. 35 dkg liszt,
·        0,5 dkg élesztő,
·        1 mk. nádcukor,
·        1 evőkanál burg. pehely,
·        2 nagy evőkanál aludttej,
·        kb. 2 dl víz (nem szabad egyszerre belezuttyintani az egészet)
·        1 tk. só

1 dl langyos vízben a cukorral és 2-3 dkg liszttel felfuttatom az élesztőt.
A dagasztógép üstjébe öntöm a fenti kovászt, a felfuttatott élesztőt, és a többi hozzávalót, úgy hogy a vizet több részletben adom csak hozzá.

Szép sima selymes tésztát dagasztattam a géppel, áttettem a kelesztő tálba, ott néhány dagasztó mozdulattal gombócot formáltam belőle. Rátettem az edény tetejét és kb. 20 percig pihentettem, majd átmozgattam és további 50 percig kelesztettem.
Miután gyúrólapra tettem a tésztát elvettem a következő sütéshez 22 dkg-ot a tésztából, így pont elfért a 75 dkg-os kelesztő kosárban.  Majd veknit formáztam és a kilisztezett kelesztő kosárba tettem úgy, hogy az alsó varrat a kosárban felfelé nézzen. Egy nagy nejlon zacskóba tettem, és 50-60 percig kelesztettem.

A 30 perce előmelegített sütőkőre borítottam a tésztát, bevágtam három helyen, és a forró sütőbe toltam. (Nem nagyon szeretem a lapátot, ezért csinálom így)
A sütőben a hőt kb. 6-7 percig így hagytam, majd teljesen levettem.
Nekem egy 8 fokozatú gázsütőm van. A maximumon melegítem elő, és teljesen levettem azt jelenti, hogy egyes-kettes fokozatra veszem le.
Kb. 40-45 percig sütöttem.




2015. január 13., kedd

Sajtos bucik kövön sütve (saját recept)








További képek a recept után 

Kövön még nem sütöttem sütőpapír nélkül kiflit. A hagyományos kiflit még meg kell tanulnom lapátra tenni, ezért bucikat sütöttem.
Szerintem ez a recept zsömlének is jó. Legközelebb annak formázom, mert azt is fel tudom venni a lapátra. :D

Látni, hogy a képeken, ahol oldalról fényképeztem, hogy milyen hatalmasra megnőttek. És cserepek is lettek rajta, pedig nem volt lefedve semmivel. Az első képen látszik, hogy nincs vastag héja, és nagyon puha a belseje. 

Hozzávalók:
kb. 53-54 dkg finomliszt
2 dkg élesztő,
3 nagy evőkanál kovász, amit a hűtőből vettem ki.
1 csapott evőkanál burg.pehely,
1 púpos tk. só, és még egy kicsike,
2 evőkanál aludttej
víz Sajnos nem mértem, de talán olyan-2-2,5 dl körül lehetett. Ne tegyétek bele az összes folyadékot soha. Ha nem elég, akkor tegyetek bele nyugodtan.

Elkészítése: 

Az élesztőt 1 mk. barna cukorral, kb. 3-4 dkg liszttel, egy kevéske langyos vízzel és a kovásszal felfuttattam. 
A dagasztógép üstjébe öntöttem, hozzátettem a többi hozzávalót, a vizet folyamatosan adagoltam hozzá, hogy egy lágyabb tésztát tudjak dagasztani. Mikor szép sima selymes tészta lett belőle, kelesztő tálba tettem, kicsit átdagasztottam, éppen csak annyira, hogy gombócot tudjak formálni.
Kb. 20 perc múlva átmozgattam, és tovább kelesztettem. kb. 55 percet. A duplájára kell nőnie a tésztának.

Gyúrólapra borítottam, 10-12 dkg-os darabokra osztottam a tésztát, gyengéden kis gombócokká formáztam, és kb. 15 percet hagytam pihenni, úgy hogy letakartam egy tállal.

Ezután bucit formáztam belőle. Oválisra nyújtottam, hosszában félbehajtottam, és feltekertem. Kb. 40 percet kelesztettem. Lapátra tettem őket, Langyos vízzel éppen csak benedvesített ujjaimmal kicsit megmosdattam a bucik tetejét, reszelt sajtot szórtam rá, és a forró kőre tettem. A hőt csak egy kicsit mérsékeltem, mert úgy láttam, hogy amin a kenyeret szoktam sütni, az a hőmérséklet kevés.
Nekem gáztűzhelyem van, amin 8 fokozat, és az 5-6-oson sütöttem végig. Nem néztem az órát, hogy mennyi idő alatt sült meg, de sokkal gyorsabban, mint amikor két tepsi között sütöm.

Nagyon finom vékony héjú, ropogós, pihe-puha bélzetű buci lett. 








2015. január 12., hétfő

Tk. tönkölyös kenyér (saját recept)


narancssárga kis tálban kelesztve a receptben




További képek a recept után.

Hozzávalók:
kovászhoz:
·        10 dkg kovászmag,
·        10 dkg BL 80-as liszt,
·        1 púpos evőkanál tk. tönkölyliszt
·        1,5 dl víz 
Fentieket jól összekeverjük, egy jól záródó edénybe tesszük, és kb. 8-10 órán keresztül a konyhapulton állni hagyjuk. Én most a mikróba tettem és 9  órát állt.

Dagasztáskor:
·        fenti kovász,
·        30 dkg BL 80-as liszt,
·        5 dkg tk. tönkölyliszt,
·        0,5 dkg élesztő,
·        1 tk. só,
·        1 ek. burg.pehely,
·        szűk 2 dl víz (a langyosnál hidegebb)
·        1 mk. nádcukor

Az élesztőt a cukorral, kb. 5 dkg liszttel és egy kevés vízzel felfuttattam, majd a dagasztógép üstjébe öntöttem a többi hozzávalóval. A folyadékból visszatartok egy keveset, mert lehet, hogy nem kell mind.

A tésztát a dagasztógéppel szép simára dagasztottam (kb. 8 perc), kézzel kicsit átmozgattam gombócot formáltam, majd kelesztő tálba helyeztem és kb. 20 percet pihentettem. Átmozgattam és tovább kelesztettem kb.45 percet.

A tésztát cipó alakúra formáztam, Egy kis tálba konyharuhát tettem, melyet vékonyan beliszteztem, fejjel lefelé bele tettem a tésztát (a varrat került felülre) , rátettem egy nagyobb tálat (lehet zacsit is ráhúzni), és hagytam kb. 45 percet kelni.


A sütőkövet kb. 30 percet előmelegítettem, amit a sütő legalsó szintjére a rácsra tettem. A lapátot beliszteztem, ráborítottam a tésztát a tálból, egy kicsit lesöpörtem a lisztet róla, és bevágtam a tetejét. Kb. 5 percig a legmagasabb hőmérsékleten sütöttem, majd visszavettem a hőt és így sütöttem tovább. Mikor kivettem a sütőből, rácsra tettem és így hagytam teljesen kihűlni.


2015. január 10., szombat

Fehér cipó kövön sütve (hibrid)


1 kg-os kelesztő kosárban kelesztve


Ez a kenyér volt a 2014. év utolsó kenyere, csak most került fel a blogra. 

További képek a recept után 





Hozzávalók:
50 dkg BL 80-as liszt,
20 dkg fehér lisztből készült aktív kovász,
0,5 dkg élesztő,
1 csapott mk. nádcukor,
1 ek. burg. pehely,
1 púpos tk. só,
kb. 3 dl víz (aki nem Lux dagasztóval dagaszt, annak sokkal kevesebb)

Elkészítése:
Az élesztőt a cukorral, 2-3 dkg liszttel, és 0,5 dl langyos vízzel felfuttatom. A dagasztógép üstjében öntöm a többi hozzávalóval együtt, és szép selymes sima tésztát dagasztok. Kelesztő tálba teszem, gyengéden átdagasztom, éppen csak néhány mozdulattal, míg szép gombóccá nem tudom formálni, lezárom az edényt és kb. 20 percig kelesztem. 
Gyengén átmozgatom és kb. 60 percig újra kelesztem.

Gyúrólapra teszem, cipót formálok belőle, kilisztezett kelesztő kosárba teszem, letakarom és kb. 60 percig kelesztem.

A sütőkövet 30 percig előmelegítem. A kelesztő kosárban megkelt tésztát most közvetlenül a forró kőre borítottam, bevágtam a tetejét, és betettem a sütőbe. 

A hőfokot mérsékelem, megpróbálom megállni, hogy ne nyitogassam állandóan a sütőajtót.  

Kiveszem a megsült kenyeret, rácsra teszem, és hagyom kihűlni. Teljes kihűlés után vágom csak fel.






2015. január 8., csütörtök

Próba kenyér esti kovásszal (korábban is saját recept volt és most is az a sütőkőre).

1 kg-os kelesztő kosárban kelesztve

Nosztalgiából sütöttem meg a kenyeret, mivel 10 éve, hogy elkezdtem a kenyérsütést lefedett edényben. 
Ma már lényegesen kevesebb élesztőt teszek a kenyereimbe, mint régen. 

További képek a recept után. 



Az eredeti recept itt található:

Az esti kovász leírása itt található:


A recept a sütőköves sütésre szól.

Hozzávalók:

Az előző este elkészített "esti kovász"
40 dkg BL 80-as liszt,
1 púpos tk. só,
kb. 1,5-1,8 dl langyos víz (nekem 2 dl-t simán felvesz a liszt)
1 evőkanál burg.pehely

Elkészítése: 

Az előző este elkészített kovászt (kb. 1 órával azelőtt kiveszem a hűtőszekrényből, hogy felhasználom) a dagasztógép üstjébe öntöm az összes hozzávalóval.
Szép sima, selymes tésztát dagasztok.
Átteszem egy kelesztő tálba, ahol gyengéden még kézzel egy picit dagasztok, majd, szép gombócot formázok belőle, és keleszteni kezdem. Kb. 15-20 perc múlva gyengéden a kezemmel átmozgatom, és ezáltal próbálok minél több bubit belevinni, és további kb. 60 percig kelesztem.
Gyúrólapra teszem, megformázom és kilisztezett kelesztő kosárba teszem, ahol kb. 60 percig kelesztem.

Majd a sütőlapátra teszem, bevágom a tetejét, és a a 30 perce előmelegített pizzakőre csúsztatom a sütőben, és megsütöm. A hőt kb. 10 percig a gázsütő 6-os fokozatán hagyom, utána visszaveszem a legkisebbre. 


Ha megsült, rácsra teszem, és hagyom kihűlni.













2015. január 3., szombat

Tk. tönkölyös kenyér sütőkövön sütve (saját recept)


75 dkg-os kelesztő kosárban kelesztve


Ez a kenyér az elsők között készült, amikor elkezdtem a kövön sütést. Még a héja sem repedezett meg, ami azt jelenti, hogy van még mit változtatni.



Hozzávalók:

kovászhoz:
·        10 dkg kovászmag(öregtészta)
·        10 dkg BL 80-as liszt,
·        1 púpos evőkanál tk. tönkölyliszt
·        1,5 dl langyos víz
Fentieket jól összekeverjük, egy jól záródó edénybe tesszük, és kb. 8-10 órán keresztül a konyhapulton állni hagyjuk.

Dagasztáskor:
·        fenti kovász,
·        25 dkg BL 80-as liszt,
·        5 dkg tk. tönkölyliszt,
·        0,4 dkg élesztő,
·        1 tk. só,
·        1 ek. burg.pehely,
· ·     1 mk. nádcukor
·        szűk 2 dl víz (lehet, hogy másnak kevesebb, ezért nem kell egyszerre az egész vizet                            a tésztába önteni) 

Az élesztőt a cukorral, kb. 5 dkg liszttel és egy kevés vízzel felfuttattam, majd a dagasztógép üstjébe öntöttem a többi hozzávalóval.

A tésztát a dagasztógéppel szép simára dagasztottam, kézzel kicsit átmozgattam, kelesztő tálba tettem és 15-20 percet pihentettem.
Utána gyúrólapra tettem, meghajtogattam, gombócot formáltam belőle és visszatettem a kelesztő tálba, ahol kb. 50-60 percet kelt.

A tésztát cipó alakúra formáztam, vékonyan kilisztezett kelesztő kosárba tettem, ahol . 55-60 percet kelt.


A sütőkövet kb. 30 percet előmelegítettem a gázsütőm legmagasabb fokozatán. A lapátot beliszteztem, ráborítottam a tésztát, most kicsit lesöpörtem a lisztet róla, és bevágtam a tetejét, és a forró sütőköre toltam.

A hőmérsékletet rögtön mérsékeltem, és szép barnára sütöttem. Miután kivettem a sütőből, rácsra tettem és hagytam kihűlni. Teljes kihűlés után vágtam csak fel.