2015. szeptember 28., hétfő

Tejes kifli (hibrid)



További képek a recept után

Hozzávalók: 
45 dkg BL 55-ös liszt,
15 dkg chef kovász (előző este nagyon keményre etetve, ami jó szivacsos lett reggelre),
0,8 dkg élesztő,
2 dl tej,
valamivel több mint 1 dl víz, (nem mértem pontosan)
1 csipet aszkorbinsav,
1 mk. cukor,
1 csapott evőkanál burg. pehely,
1 tk. só.
Megjegyzés: A folyadékot nem szabad egyszerre a tésztához önteni! Ha nem elég lágy, akkor bátran tegyünk hozzá. A folyadék mennyisége függ a liszttől és attól is, hogy milyen keményre etettük a kovászunkat előzőleg.

Elkészítése: 
Az élesztőt a cukorral, egy púpos evőkanál liszttel és '1 dl vízzel felfuttattam. A kovászt elkevertem a langyos tejjel, és a dagasztógép üstjébe öntöttem, majd hozzáadtam a felfuttatott élesztőt és a többi hozzávalót. Szép sima, selymes, kicsit lágyabb tésztát dagasztottam a géppel. Kelesztő tálba tettem, gombócot formáltam belőle és kb. 25 percig magára hagytam, majd átmozgattam, és 45-50 percig kelesztettem még. 8 felé osztottam a tésztát, gombócokat formáltam, lisztezett felületre tettem és betakartam a kelesztő tállal és kb. 20 percig pihentettem.

Ezután kiflit és zsömlét formáztam belőle, sütőpapírral bélelt sütőlapra tettem és kb. 50 percet kelt úgy, hogy egy tepsit borítottam rá, nehogy kiszáradjon a tészta. A kifliket lespricceltem, és a 30 perce előmelegített kőre csúsztattam a sütőpapírral együtt (a sütőlapot nem tettem a kőre), majd befedtem egy mély tepsivel, és a gázsütő legmagasabb fokozatán 10 percig sütöttem. Ezután levettem a tepsit, a papírt kihúztam a kiflik alól és kb. 10 percig még így sütöttem. Addig süssük, míg a kívánt színt el nem éri.
Én két adagban sütöttem.

Miután kivettem a sütőből, rácsra tettem és hagytam kihűlni. NEM SPRICCELTEM MÁR LE SEMMIVEL, mégis szép cserepesek lettek.
Meg vagyok elégedve, mert finom ropogós kifli, zsömlék sültek, puha bélzettel.

Dagasztás után


Átmozgatás után 


8 részre osztva, gombócokká formázva


Kézzel kilapogatva egy kicsit


Nyújtani kezdem


Oválisra nyújtva


Háromszög alakúra nyújtom


A felém eső résznél kezdem feltekerni úgy, hogy közben nyújtom még a hozzám távol eső sarkát a tésztának. Minél többször tekerjük, annál szebb kifliket kapunk.


Feltekerve


2 db zsömle is készült


Lespriccel vízzel, a zsömlékre még magot is szórtam


Zsömle kisülve


Zsömle felvágva. 





2015. szeptember 11., péntek

Fokhagymás vajjal töltött kis kiflik (hibrid)






További képek a recept után


Kovászolás: 
A dagasztást megelőző este 3 dkg chef kovászt, 3 dkg langyos vizet, és 4 dkg BL 55-ös lisztet egy befőttes üvegben elkevertem, és a konyhapulton hagytam 8 órán állni.
A négyszeresére nőtt az üvegben a kovász.

Hozzávalók:
a kifli tésztájához:
  • fenti összes kovász,
  • 4 gramm élesztő,
  • 25 dkg BL 55-ös liszt,
  • 5 dkg graham liszt,
  • 1 evőkanál joghurt
  • 1 csapott tk. só,
  • 1 csipet aszkorbinsav
  • kb. 2 dl víz
Vajas töltelék: A vajat kikevertem a saját készítésű fokhagymakrémmel, tettem bele egy kevéske petrezselymet összevágva, és egy nagyon picike lisztet. Más friss fűszerem nem volt, ezért csak ez került bele.



Elkészítése: Az élesztőt egy csapott mk. cukorral, egy evőkanál liszttel felfuttattam, majd a többi hozzávalóval együtt egy lágy, sima, selymes tésztát dagasztottam.
Kelesztő tálba tettem és 20 percig kelesztettem. Ezután gyúrólapra tettem, és egyszer meghajtogattam, mint a pogácsát. Visszatettem a kelesztő tálba és kb. 40 percet kelesztettem.(Most hűvös van a lakásban).

Ezután gyúrólapra tettem, 8-9 dkg-os darabokra osztottam a tésztát, és átgömbölyítettem, majd a tállal letakartam, és 20 percig pihentettem, majd egyesével kinyújtottam őket, megkentem a vajas-fokhagymás-fűszeres krémmel, feltekertem, és egy sütőpapírral bélelt sütőlapra tettem őket, ahol egy órát keltek.
A sütőkövet előmelegítettem 30 percig. Kivettem, és a sütőpapírral együtt rácsúsztattam a kifliket a kőre, (előtte jól besprcceltem őket) majd rátettem egy nagy tepsit, és így sütöttem meg. Az utolsó 2-3 percben levettem a tepsit a kiflikről, és így sütöttem végig.
Néhány kiflibe nem került töltelék.
Azért nem tettem közvetlen a kőre, mert egy kevéske zsiradék kisült a töltött kifliből, és nagyon féltem a kövemet.
A kiflik végig a legmagasabb fokozaton sültek gázsütőben.




Megkelt a tészta

Gyúrólapra borítva

Ennyi darab kifli lesz

Megkenve a fűszeres vajjal

Megformázva

Letekerhető

Kiflik