2016. augusztus 12., péntek

Kovászmagos fehér kenyér búzacsírával (hibrid)






Recept a képek után

Hozzávalók:
12 dkg kovászmag (az előző sütéskor elvett tésztadarabka) vagy kovászmag,
5 gramm élesztő,
1 mk. nádcukor (sima is jó),
6 dkg rétes liszt,
7 dkg BL 80-as (tótkomlósi),
1,1 dl langyos víz.
Ezeket összekevertem és 1,5 órát hagytam állni. Ez idő alatt szép habos lett az előtészta.

Dagasztáskor:
fenti összes előtészta,
45 dkg BL 80-as liszt (tótkomlósi),
1 púpos tk. só,
1 csipet aszkorbinsav (elhagyható),
kb. 1,5 dl víz,
1 kisebb főtt burgonya összetörve,
1,2 dl burgonya főzőlé
1 evőkanál búzacsíra
Figyelem: A folyadékot ne tegyük bele egyszerre, mert lehet másnak sok lesz. Mindenki olyan keménységű tésztát dagasszon, amivel szeret dolgozni.

Szép sima selymes tésztát dagasztottam a géppel, Kelesztő tálba tettem, ahol kézzel egy kicsit még átdagasztottam, gombócot formáltam, és kb. 20-25 percig kelni hagytam. Ekkor átmozgattam és kb. 40 percig kelesztettem. Meleg van a lakásban.
Gyúrólapra tettem a tésztát, cipót formáztam és a varrattal felfelé kelesztő kosárba tettem. Kb. 40 percet.
30 percig melegítettem elő a Lidl-ben vásárolt követ a legmagasabb fokozaton a gázsütőben, majd a forró köre rátettem a tésztát, és a maximumon hagytam 10 percig. Ezután a hőt mérsékeltem úgy, hogy levettem  a legkisebb 1-es fokozatra és ott sütöttem végig (kb. 30 percet).

A sütőből való kivétel után rácsra tettem és és ott hagytam kihűlni.

Ropogós, repedezett héj, finom puha bélzet. Elégedett vagyok vele. A héj később sem puhult fel.

További fázis képek:

Gépi dagasztás utáni kézi átmozgatás után:



Dagasztás után 20 perccel átmozgatva ilyen:


Megformázva, kelesztő kosárba téve:




Kelesztő kosárban megkelt:


Lapátra borítva:


Lapáton bevágva:


Kisült:


Felvágva:


Csücsök:







.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése