2018. február 18., vasárnap

Lángos csak kovásszal




Nevelek egy madre kovászt. Tegnap volt 20. napos, a kidobandóból készítettem egy előtésztát tegnap reggel, és ma reggelire sütöttem belőle egy lángost.
Nagyon finom lett. Aki ismer, tudja, hogy minden sütésemben hibát keresek. Ebben nem találtam.

Recept:
A sütést megelőző reggel készítettem egy előtésztát.

  • 4 dkg madre kovász (bármilyen kovásszal elkészíthető),
  • 4 dkg víz,
  • 4 dkg BL 80-as liszt.

Fentieket jól összekevertem, üvegbe tettem és estig hagytam a konyhapulton.

Este a dagasztáskor a következőket tettem a dagasztógép üstjébe:

  • fenti összes előtészta,
  • 50 dkg BL 80-as liszt, 
  • 2 nagyobb evőkanál olaj,
  • 1 púpos tk. só
  • és bő 4 dl víz (annyi víz kell hozzá, hogy lágyabb tésztát kapjunk).


A fenti hozzávalókat a géppel jól összekevertettem és magára hagytam kb. 20 percre. Utána egy sima, selymes tésztát dagasztottam, és 20 percet pihentettem, majd kézzel átmozgattam, 55 perc kelesztés után egyszer meghajtogattam a gyúrólapon.
Mielőtt a tálba visszatettem volna egy negyed mokkáskanál olajat tettem bele, és erre tettem vissza a meghajtogatott tésztát. Nem mertem csakúgy simán, mert féltem, hogy nehezen fogom tudni kiszedni tálból. A tálat lezártam és hagytam kb. 20 percet még kinn mielőtt a hűtőszekrénybe tettem. Itt kb. 8 órát töltött. Reggelre gyönyörűen megkelt.
Bő egy órára szobahőmérsékleten hagytam, majd 6 egyenlő részre osztottam (legközelebb 9-re fogom), gombócot formáztam belőle. Egy nagy tálcát kibéleltem sütőpapírral és bekentem vékonyan olajjal, és a gombócokat rátettem, majd egy nagy zacsit húztam rá, és szobahőmérsékleten kb. egy órát pihent, majd forró olajban megsütöttem.

A legfinomabb piaci lángosnál is ezerszer finomabb. Egyáltalán nem szívja meg magát a tészta olajjal.


Szép levegős a kisült lángos








3 megjegyzés:

  1. Kedves Edit! Annyi a hasonlóság a recepted és az én receptem között, hogy lángos mind a kettő. Neked üldözési mániád van. Ha jól megnézed az arányok és az elkészítés is teljesen más, mint a Tiéd. Megkérlek, hogy a blogodat ne az én oldalamon reklámozd. A bejegyzésedet a reklám miatt törlöm. Szóval aki süt egy éjszakai kelesztésű valamit az Tőled vette. Több mint vicces.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Irénke! Köszi a receptet, fantasztikus, kipróbáltam! Végülis sikerült kikisérletezned! Örök hálám!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Edit! Jobban körül néztem a blogodon. Jobb lenne ha a saját portád előtt söprögetnél. A madre kovász receptje egy fészbuk csoportból való Krétiné Pölös Tímea fordította. Mindenki tudja. Az almakovászt pedig Helyes Eszter mutatta meg néhány fészbuk csoportban. Szóval jó lenne, ha a forrásokat megjelölnéd. Ezek bizonyíthatóak, hisz szóról szóra átvetted ezeket a kovász készítéseket. Biztosan találnék még lopott recepteket, de annyira nem érdekelsz és a receptjeid sem. Soha nem sütnék meg Tőled semmit!

    VálaszTörlés