2017. január 22., vasárnap

Éjszakai kelesztésű fehér kenyér csak kovásszal




Hozzávalók:
A hűtőszekrényben lévő anyakovászból kivettem
1,5 dkg-ot (nem tévedés), hozzáadtam
12 dkg vizet és
11 dkg BL 80-as Extra sikér lisztet az Első Pesti Malomtól, 
jól összekevertem és a szobába a radiátor fölé a párkányra tettem és addig  hagytam ott, míg dagasztani nem kezdtem. Kb. 7-8 órát. Nagyon nehezen indult be az előtészta ezzel a liszttel. 
Szívem szerint még hagytam volna tovább, de nem akartam nagyon későig hajtogatni a tésztát..

Az Extra sikér lisztből szerettem volna csak sütni, de nem mertem, ezért változtattam:

Dagasztáskor:
fenti előtészta,
30 dkg BL 80-as tüskeszentpéteri liszt,
20 dkg manitoba liszt,
1 nagyon púpos tk. só,
kb. 3,3 dl víz,
kb. 1 dl aludttej savójával együtt. (másnak biztosan nem kell ennyi folyadék)

Fenti hozzávalókból lágyabb tésztát dagasztottam géppel, egy kelesztő tálba áttettem, gombócot formáltam belőle és kb. 15 percig kelni hagytam. Ezután átmozgattam és 3 x 60 percenként hajtogattam. Az utolsó hajtogatás után is kelt bő egy órát. 
Ezután, megformáztam, kelesztő kosárba került a tészta, majd egy nagy zacskóba tettem kosarastól együtt, begumiztam a tetejét. Így ment a hűtőbe. Kb. 7-8 óra után kivettem és bő 2,5 órát szobahőmérsékleten hagytam. Addig a sütőt a LIDL-s kővel 35 percig melegítettem, rátettem a tésztát és max. hőfokon kb. 15 percig hagytam sülni. Majd levettem a minimumra és még 25 percig sütöttem. Majd rácsra tettem, és ott hagytam kihűlni.

Nagyon finom ropogós héjú, pihe-puha bélzetű lett a cipó. Valamivel több mint 1 kg-os.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése